egyetem/város
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

EZ3kiel: akusztikus lélek-orgazmus a PEN-en

2009. 04. 24., szabi

Hihetetlen koncertet adott csütörtökön az EZ3kiel. Bámulatos, hogy mennyit változott a zenekar az elmúlt három év során: 2006-ban egy dub-koncertet kaptunk tőlük, ami leginkább egy DJ szettre hajazott, ahol nem az egyes számokon volt a hangsúly, hanem a teljes fellépés állt össze egy egésszé. Most már inkább a post-rockhoz közelít a hangzásuk, két gitárossal, két dobossal és ezernyi elektronikus mütyűrrel, ám az alapmotívumokat megtartva, hogy kilométerekről is felismerhető legyen, amikor ők játszanak.

Hatalmas köszönet jár a PEN hangosító brigádjának. Eddig, ahogy hallottam, minden színpadnál minden koncert remekül szólt, így az EZ3kiel esetében sem akadt hiba. A zene pedig, mint ahogy azt tőlük megszoktuk, zseniális volt. Főként a legújabb, Battlefield névre hallgató albumukról játszottak, ami a korábbiaknál sokkal dalorientáltabb. Nehéz őket behatárolni, mivel rengeteg zenei stílust ötvöznek. Akadnak lassabb, elszállósabb számok, amikor áll-leesve kell a kivetítőkön a lélegzetelállító vizuálokat bámulni; akadnak indusztriál-rockos számok, amikor heves bólogatás közben fél szemmel a színpadot kell figyelni, ahol füstbe borulva ugrál a basszusgitáros; és persze mindig akad némi extremitás is, ez jelen esetben a Firedamp című szám volt, ami gyakorlatilag egy ordítós, gitártépős őrjöngés.

A hangulatból talán, a látványból biztosan sokat visszaad a képgaléria, a link után.

Bár a zenéjük otthon hallgatva is remek, de az élő fellépések nagyságrendekkel intenzívebb élményt nyújtanak. Ilyenkor nagyobb hangsúlyt kapnak a dobok és a gitárok, amit csak tovább emel a tagok rendhagyó színpadi produkciója. A dobos néha előre jön, hogy kézzel püfölje a cintányért, a basszusgitáros majd szétrobban, a billentyűs-gitáros pedig szimplán őrült. Ha létezne a hangeszközöknek érdekvédelmi szervezete, akkor már rég börtönben ülne bántalmazásért. Ha még csak ütné őket, azt elnéznénk, de nem minden nap lát olyat az ember, hogy egy zenész szó szerint nekiugrik az előtte felstócolt zajkeltőknek.

Egy szó mint száz, megérte három évet várni, újra lélegzetelállító volt az EZ3kiel. Az pedig külön öröm, hogy zárásként a 2006-ban már hallott, közönségkedvenc Versus-szal hagytak ott minket, hogy elkerekedett szemekkel, szóhoz nem jutva újra azt várjuk, hogy láthassuk őket élőben.

Csapatvetélkedők, 2. nap: Ittasan még gokartozni sem szabad

2009. 04. 24., szabi

A diákrektor csapatok a pénteken megrendezett nyílt egyetemi gokart verseny két fordulója között mérhették össze vezetéstechnikai képességeiket. A versengést azonban hosszas várakozás előzte meg, mivel a bajnokság rengeteg jelentkezőt vonzott, így a PEN-futamokra a bevonulás után jó három órát kellett várni. Általában nem szokott gondot okozni az idő elütése, ám most a legtöbben inkább az ágyukban szerettek volna még kettőt fordulni, így egy ideig eltartott, mire felpörögtek az emberek.

A verseny szervezői roppant szigorú szabályok elé állították a résztvevőket: aki a nap folyamán már fogyasztott alkoholt, az nem indulhatott; aki pedig ütközött a másikkal, azt kizárták. Az óvintézkedéseknek hála nem is történt baleset, így szerencsére mindenki túlélte a mai vetélkedőt is.

Egyedül Pajzsikánál, az Aarrgh törzsfőnöknél volt némi fennakadás, ugyanis a szervezők egészen addig nem hitték el, hogy nem ittas, amíg bele nem fújt a szondába. Ő jó példát mutatva vette az akadályt, ugyanis tényleg nem ivott egy cseppet sem. Figyelembe véve, hogy arról a törzsről van szó, akik a borkészítés feltalálása után nem tartották szükségesnek a további fejlődést, ez igen nagy dolog.

Mint kiderült, PENdorf sörfőző falucskájában akadnak a legsebesebben száguldozók. Őket szorosan követték a PENis Maximus vezette Fuckus Légió tagjai. Harmadikként pedig a Sithek futottak be, de szerintük csak azért, mert otthon felejteték a gokartra szerelhető hipertér-generátorokat. Ők sem szomorkodtak, helyette harci kártyákkal ajándékoztak meg minket. Este, ha megkörnyékezitek őket, biztos kaphattok ti is.

A szurkolással járó adrenalinfröccs, és a verseny végére befutó Wombolombakéhé utcazenekar együttesen meghozta a jó kedvet, így este már biztosan vidám csapatokkal fogtok találkozni.

Képbevágás: neten a csütörtöki képgalériák

2009. 04. 24., bamaszerk

Kismillió képet rendeztünk galériákba a csütörtöki napról is: az Ehök színpadról egy Fish!-Peet-Zagar-Uno Y Medio összeállítás látható, a Szalonról Copy Con, az Ez3kiel, a Kiscsillag és a PASO, de a Folk&Roll kínálata, azaz: Apollogika, A Láma Dalai, InterMagyar, Vágtázó Csodaszarvas és Vuneny is megéri a kattintgatást.

Jut hely mindenkinek

2009. 04. 24., nl

Cáfolják a PEN szervezői a városban terjedő pletykát, miszerint estére elfogynának a fesztivál jegyei. Az illetékesek ígérik: mindenki el fog férni a Bőrgyárban.

Szabó Gábor főszervező megkeresésünkre határozottan cáfolta a hozzánk is eljutó szóbeszédet (bár véleményének szó szerinti idézésétől most eltekintünk). Mint elárulta, a csütörtök esti háromezres látogatószám sem indokolta, hogy kitegyék a megtelt táblát. A Bőrgyárban kialakított fesztiválhelyszín 4500 látogatót is biztonsággal be tud fogadni, így a pénteki és szombati napokra is biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzon a PEN fesztiválozóinak forgatagához.

Lovasi András: „most is tiszta víz vagyok”

2009. 04. 24., bamaszerk

Csütörtökön is megadatott néhány szerencsés fesztiválozónak, hogy kérdezzen a nagyoktól - ezúttal Lovasi Andrástól. Ők feltették, mi felvettük, Lovasi válaszolt. Az interjúból kiderül, mi lesz a Kispállal, hiányzik-e Rátgéber, mennyire izzad az orfűi beatzenész, mennyire szereti az ISPÁ-t és lehet-e más szerinte a politika. Arra is fény derül, hogy van-e tizennyolc éves fia, és hogy elégedett-e lánya zenei ízlésével.

MC Dózi: „annyira laza vagyok, lóg rajtam a gatya”

2009. 04. 24., bamaszerk

A Bauchklang meglepetés-vendégeként a nagyszínpadon már szerdán is megvillantotta magát MC Dózi, csütörtökön pedig kérésünkre szűkebb körben is eleresztette száját.

Copy Con: ez most nagyon ott volt

2009. 04. 24., bamaszerk

Többszöri kevéssé sikeres próbálkozás után végre összejött: fergeteges Copy Con-buli kerekedett a PEN második napján. A szolnoki zenész vendéglátóipari kizsákmányolásról (mint kezdeti lökésről), pécsi emlékekről, raggae-boldogulásról és tervekről mesél.

Arcok a PEN-ről: Harci Andor, az ilovepecs.hu szerkesztője

2009. 04. 24., bamaszerk

A bama.hu videóvallatója előtt Harci Andor, az ilovepecs.hu zenefetisiszta szerkesztője, aki szerint a legjobb ötlet a tűz feltalálsa óta, hogy a PEN a Bőrgyárba költözött.

Beszámoló 2.0 - túl a második napon is

2009. 04. 24., gezakeka

Hogy is hívják a kólának és a sörnek a keverékét? Végül is mindegy, én úgysem iszom meg, de a két cucc egymás után hatásos kombót alkot, s éberen tart. Nekem márpedig szükségem lehet az éberségre, hogy lehetőleg minden fontos koncertbe belecsippentsek amolyan kritikus szemmel. Azonban nem célom kritizálni, megmondani, hogy mi a jó, vagy mi a nem jó. Ettől függetlenül szubjektív maradok, és jogot formálok magamnak arra is, hogy picit késsek, és így ne lássam a legkorábbi fellépőket. Mint szerdán Takáts Esztert a Gumizsuzsi élén. (Kommentezőnk kifogásolta hiányát a múlt napi cikkből.) Mentségünkre legyen szólva, megpróbáltuk akkor éjszaka meginterjúvolni, de ő egy kis gondolkodás után inkább elszaladt. Második napon is voltak hiányosságok, így sajnos többek között lekéstem a tökös rockzenét nyomó Fish-t (őket picit sajnálom is), és Copy Cont, őt azonban legalább sikerült mikrofonvégre kapnunk, a vele készült interjúnk már látható is a blogon.

A második külföldi fellépő az idei Pécsi Egyetemi Napokon a francia Ez3kiel volt. Bár tömegeket nem mozgattak meg koncertjükkel - félig sem telt meg a legnagyobb sátor -, de amit nyomtak, az nagyon kemény volt, tényleg (ennél lényegre törőbben nem tudom megfogalmazni :D). Zámbó Jimmyt idézve csak egy vallomással tartozom: nem igazán szeretem az Ez3kielt, ám ettől függetlenül megértem, aki szereti őket, mert igazán szuggesztív-marcangoló zenét játszanak, ami élőben bontakozik ki igazán. Én azt mondom ez a metál! Mivel simán a színpad elé, a korláthoz lehetett sétálni, kipróbáltam, hogy milyen egy méterre, a hatalmas hangfalak előtt hallgatni az Ez3kielt. A válaszom: fájdalmas, de tényleg. Lehet egy csomó idegsejtet most kiöltem a fülemből?

A másik sátorban a Žagar volt a headliner. A koncertjük alatt összetalálkoztam az egyik újságíró kollegámmal, aki megkérdezte, hogy ugyan már a Žagar mikor kezdődik. De mondjuk én megértem őt, hiszen a mostani Žagar, már nem pont olyan, mint a tavalyi. Bár akkor is itt volt Ligeti Gyuri a Puzzleből, mégis kissé progresszívebbnek tűntek. Mintha jól meggyurmázták volna a dalaikat. Fene tudja.

Az este koncertjét a lemezbemutatózó Kiscsillag adta IMHO SZVSZ. Mások majd úgyis a PASO-nak adják e fontos címet, egy biztos, mind a két koncerten teltház várta a zenészeket. Míg az előbbi teljesen olyan volt, mint egy fénykorát idéző Kispál koncert (atommód tombolós ugyanis), addig a PASO inkább bulizós, táncikálos, szökdécselős estet tálalt. Lovasit - csakúgy, mit tegnap a Bëlgát - a közönség is kérdezhette a koncert utáni interjúnk keretében, ezt is hamarosan láthatjátok a blogunkban (Update: ez is kikerült!).

Még a Pannoniás srácok előtt az EHÖK színpad záró produkciójába is belekacsintottunk. Az Uno y Medio, a Másfél side-projektje, amolyan élőhangszeres live-act. Kicsi, ám lelkes rajongótáboruk elégedetten zárhatta a napot, csakúgy mint mi.

PEN-hiradó az első napról

2009. 04. 23., nl

A megnyitótól az esti masszív sok mindent kameravégre kapott a Control Stúdió stábja.
Bemutatkoznak a válogatott csapatok és a fesztiválozó tömegek, de a zenei produkciók résztvevői is megszólalnak: a Belga dicséri az egyetemi közönséget, az Irie Maffiával érkező MC Busa a helyi rapper Dózival vív szópárbajt, MC Sena pedig elárulja, miért érzi mindig nagyon jól érzi magát Pécsen.