egyetem/város
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Firewater: kicsit vizezett tüzesvíz

Vészesen halk hangerővel és kevés emberrel indult a Firewater koncertje, amit csak tetézett, hogy a számok között alig lehetett érteni, hogy mit mond az énekes a mikrofonba. A végére szerencsére feltöltődött a sátor, és egy remek hangulatú buli kerekedett. A Magyarországon a PEN-en debütáló tüzesvíz bemutatkozása - önhibáján kívül - kicsit vizezett lett, de szerethető.

Firewater - galéria a bama.hu-n

Sajnos tudom, hogy az előadás közepe-végefele megjelenő embertömeg nem azért termett ott, mert bár lélekszakadva rohantak otthonról, de mégis késtek, hanem azért, mert nem szerették volna elmulasztani a Quimby kezdetét. Node sebaj, tudtuk eddig is, hogy nem tartozik a fesztiválra járók munkaköri leírásába, hogy a netre szabadulva megnézzék, kik lépnek fel a kedvencük előtt, így nem is tudják, hogy milyen zseniális dologról maradnak le, de az idejében betoppanók legalább pár számot elcsíphettek.

Nincs egyszerű dolguk a Firewaterrel épp ismerkedőknek, hiszen már hat albummal rendelkeznek, ám, mivel folyton kísérletezgetnek, és a világot járva újabb és újabb elemeket ötvöznek zenéjükbe, a korai és mostani anyagaikat egymás után hallgatva nehéz elhinni, hogy egy bandáról van szó. A változatos hangzásvilág pedig veszélyeket is hordoz magában: van, akinek az indie-rock és a rendkívül erős szövegek jönnek be, másoknak viszont a mostanában rájuk jellemző népi elemek tetszenek. A Firewater mindenkinek kedvezni igyekezett, így a 2008-as The Golden Hour slágerei is elhangzottak, mint a This is My Life vagy a Some Kind of Kindness, de a 2001-es Psychopharmacology-ról a Get Out of My Headet is lenyomták, hogy én is örüljek.

A legszomorúbb viszont az volt a fellépésben, hogy nem szólhattak olyan hangerővel, ahogy kellett volna, mivel a környéken lakók dünnyögtek, és ahelyett, hogy kijöttek volna ők is egy görbe szombat estét csapni, inkább a rendőröket uszították ránk. A banda énekese is sajnálta, hogy az emberek nem érezték a basszusokat, mert szerinte az az, ami igazán be tud egy bulit lendíteni. Ennek ellenére a záró szám alatt mindenki ugrált, majd sikonyált, hogy nehogy elhagyják a zenészek a színpadot. Tehát összességében kellemes volt a Firewater, bár tüzesvíz helyett inkább egy erős koktélra hasonlított, de erről nem ők tehettek.

Egy hozzászólás: “Firewater: kicsit vizezett tüzesvíz”

  1. roulette strategy:

    Nem tudom elhinni, hogy ez működni fog!

Szólj hozzá